Cikkek Összes kategória
Blog
Kapcsolat
óta 8:00 óra
be 15:00 óra

A ferdepánt

Már több mint fél éve beszereztem egy ferdepánt készítő szettet ami eddig bontatlanul hevert a szekrény mélyén.

A megszokottól eltérően egy „technikai” bejegyzés mellett döntöttem mivel már régebb óta tervezem, hogy megpróbálkozom a ferdepánt készítésével. Már több mint fél éve beszereztem egy ferdepánt készítő szettet ami eddig bontatlanul hevert a szekrény mélyén.

P1020887b

*a hiányzó darab épp használatban volt

De miért is akartam ebbe belebonyolódni? Egyszerűen mert még nem találtam olyan mintájú pántot ami tetszett volna (leszámítva az ebay-t és társait, de az árakról ne is beszéljünk).

IMAG5233

Úgy találtam, hogy a mostani projekthez elegendő volt az 50×55 cm-es méretű anyag kb 3 m pánt készült belőle.

Első lépésként szabjunk ki egy négyzetet. Ezért is volt egyszerűbb dolgozni a fent említett darabbal, mert csak egy kis felesleges csíkot kellett levágni a széléről mint ahogy a képen látható.

P1020836

Ha ezzel megvagyunk az átlója mentén vágjuk ketté, hogy két háromszöget kapjunk

P1020838

majd szintén az átlója mentén hajtsuk félbe a két háromszögünket. A ferdepánt lényege, hogy ferde szálirányú szalagból készüljön!

P1020840

Most következik a szalagok kiszabása melyek szélességét az elkészíteni kívánt kész pánt szélessége határozza meg. Én 1,2 cm-es mellett döntöttem (felvarrva!), így  négyszeres, 5 cm –es csíkokat vágtam ki.

P1020842

A végeket színt színnel szemben 90° -ban illesszük egymáshoz úgy, hogy a „sarkok”egy kicsit kilógjanak és varrjuk össze.

P1020881b

A felesleget vágjuk le és vasaljuk szét a varrásszéleket.

P1020884P1020889

Folytassuk ezt a műveletet amíg elfogytak a szalagok.

A hosszú pánt egyik végét tegyük bele a ferdepánt készítő kütyübe, húzzuk át rajta és az így összehajtott anyagot vasaljuk le.

P1020885

A már elkészült végét rögzítettem egy gombostűvel, így könnyebb volt egy kézzel végig húzni a kütyüt, a másikkal pedig vasalni.

P1020888

És ennyi. Ez a módszer volt számomra a legegyszerűbb, de láttam más technikákat is, érdemes utánanézni kinek mi felel meg leginkább.

P1020896

És hogy mi mindenhez használható a ferdepánt? Hamarosan megmutatom, hogy nekem mihez kellett (többek között)


Bióka

https://sewingforfunblog.wordpress.com/

Mindenhol ott vagyunk, ahol Önök is

Le ne késse akcióinkat, kedvezményeinket!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!